ŐRIZZÜK EMLÉKED

 'Nem vársz már minket ragyogó szemekkel.
Nem örülsz már nekünk szerető szíveddel,
De egy könnycsepp a szemünkben Érted él,
Egy gyertya az asztalon Érted ég.

S bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet,
Amit tőlünk soha senki el nem vehet.
Telhetnek hónapok, múlhatnak évek,
Szívből szeretünk s nem felejtünk Téged!'

Forrás ~ Internet



HA RÁM GONDOLTOK 

'Ne fájjon nektek, hogy már nem vagyok,
Hiszen Napként az égen nektek ragyogok!
Ha szép idő van s kék az ég
Jusson eszetekbe sok szép emlék.

Ha rám gondoltok soha ne sírjatok,
Inkább a szép dolgokon kacagjatok!
Ha telihold van, az értetek ragyog
S azt jelenti, hogy boldog vagyok.

Ha hullócsillag száll az éjféli égen,
Akkor mondjatok egy imát értem!
Én is imát mondok majd értetek,
Hogy boldog lehessen szívetek.

Ha rám gondoltok soha ne sírjatok,
Hiszen szívetekben jó helyen vagyok'

Forrás ~ Internet


 EMLÉKEZÜNK

GYÁSZ 

Amikor szeretteink közül valakit elvesztünk,
sivár, üres lesz egy hely lelkünkben nélkülük.
Fájdalmunkat, bánatunkat könnyekbe folytjuk,
megrendülve, fájó szívvel zokogva siratjuk,
mindig, míg élünk érezzük megüresedett hiányuk.
Megnyugvást hoz, ha békében elengedjük,
jól tudjuk, örökké velünk lesz, soha nem feledjük!

Farkas Anna 

Forrás ~ Internet



 ÜZENET ISTENTŐL

1. Ne aggódj!

Ha azon kapod magad, hogy csak panaszkodsz, és görcsösen aggódsz, emlékezz ígéreteimre: 'Ne aggódjatok életetekért!' Máté 6,25.

2. Tedd fel a listára!

Ha megoldandó problémád van, kihívások előtt állsz, nem tudod, hogyan dönts vagy mit csinálj, ne hezitálj! Tedd fel ezeket a dolgokat a listára! De nem akármilyen listára, hanem az enyémre. Imádságban mondd el, mi nyomja szívedet, és Én meghallgatom. 'Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.' Máté 11,28.

3. Bízz bennem!

Ne vegyetek fel magatokra több terhet, mint amennyit Én rátok helyezek. Miért is félnél a holnaptól!? Én eddig is megtartottalak, továbbra is meg foglak, ha őszinte szívvel hozzám fordulsz! 'Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.' Izaiás 41,10.

4. Hagyd rám!

Miért vannak dolgok, amikről azt hiszed, hogy te majd egyedül megoldod? Ha erősnek érzed magad, az azért van, mert Én megerősítettelek. Ne zárj ki az életed bizonyos területeiről, mert megmondtam: 'ne gondolja magát többnek, mint amennyinek gondolnia kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint.' Rómaiakhoz írt levél 12,3.

5. Beszélj hozzám!

Tudom, hogy rohanó világban élsz. De soha ne feledkezz meg rólam. Én mindig meghallgatlak. Bármit is szeretnél mondani Nekem, hallgatlak. Akár buszon, munkahelyen, iskolában, bármilyen helyzetben is vagy, ne hezitálj megszólítani a szívedben, imádságban. 'Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.' Jakab levele 5,16.

6. Legyen hited!

A dolgokat sokszor nem láthatod összességében, mert olyan közel állsz hozzájuk. De Én összességében látom az életed és átlátom az egészet. Nem a te dolgod, hogy mindent tudj, és mindent láss: 'mert hitben járunk, nem látásban.' 2 Korinthus 5,6.

7. Ne légy önző!

Oszd meg azt a rengeteg csodálatos dolgot, melyeket Tőlem kaptál! Ne tartsd meg magadnak, mert azért kaptad, hogy másokat építs vele. 'aki mást felüdít, maga is felüdül.' Példabeszédek 11,25.

8. Légy türelmes!

Azért mert a világ egyre csak rohan, rohan és rohan, miért akarod ugyanezt rám erőltetni? Amit megígértem, az meg lesz, légy türelemmel. A világot én teremtettem, tudom, mit csinálok, és gondom van mindenre. 'Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt.' Prédikátor könyve 3,1.

9. Légy kedves!

Legyél ugyan olyan szeretettel mások felé, mint amilyennel Én vagyok feléd. Ne bánts meg másokat különbözőségük miatt. 'Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük.' Máté 7,12.

10. Szeresd magadat!

Szeresd önmagadat, de ne a világ szerint: önzőségben, büszkeségben. Tudd meg, hogy ha mások lenéznek, megaláznak, kinevetnek, kigúnyolnak, Én akkor is szeretlek téged!

Én teremtettelek, különleges vagy ne utáld magad, inkább törekedj arra, hogy az akaratomban légy és hirdesd dicsőségemet. 'Bizony, tőle, általa és érte van minden.' Rómaiakhoz írt levél 11,36.

Forrás ~ Internet




 A SZERETET

'Nincs az a nehézség, amelyet a szeretet ne győzne le.
Nincs olyan betegség, amelyet a szeretet meg ne gyógyítana.
Nincs ajtó, melyet a szeretet fel ne nyitna.
Nincs az a szándék, amelyet a szeretet át ne hidalna.
Nincs fal, melyet a szeretet le ne döntene,
sem bűn, amelyet elég szeretettel ne lehetne jóvátenni.'

Forrás ~ Internet

Unokámnak szeretettel!


 Drága Gyermekem!

Bármilyen messze is sodor az élet,
tudnod kell, hogy mindig melletted vagyok!
Velem mindig megoszthatod az örömöd és
a bánatod.
Ha nem lehetek melletted
és nem foghatom a kezed,
akkor is azért imádkozom,
hogy veled minden rendben legyen. ​Amen.

Forrás ~ Internet



Farkas Éva ~ Mi a boldogság?

Hogy mi a boldogság? Most elmesélem,
Ha ideülsz mellém, szótlanul, szépen.
Hunyd be a szemed, ne gondolj semmire,
Figyelj a lelkednek rezdüléseire.

A boldogság ott mélyen, tebenned van,
Most szunnyad éppen, némán és hangtalan.
Jelre vár, hogy kinyíljon, mint a virág,
Ébredő fény, melytől más lesz a világ.

Boldogság, amikor másnak adni tudsz,
Ha békét hozol, nem szörnyű háborút.
Nem mérlegelsz, segítsz, ha valaki kér,
Megosztod, ha asztalodon van kenyér.

Mersz szeretni, hagyod, hogy szeressenek,
Letörlöd az érted hullott könnyeket.
Bízol, nyílt szívvel várod az új csodát,
Egy versben, egy dalban, ott a boldogság.

A boldogságért néha szenvedni kell,
Egyszer eljön, vedd hát észre, jól figyelj!
Engedned kell, hogy szívedet mossa át,
S kezedet megfogja egy igaz barát.

Ne félj attól, hogy most talán sírni kell,
Szívedből lassan eltűnik a teher.
Hallgasd szívverésed friss, új dallamát,
Kicsiny csoda, de ez már a 'boldogság'.

Forrás ~ Internet

Unokám Névnapjára!



AJÁNDÉK

Mit is adhatnék, a névnapodra én,
Ami megmaradt, az idő kezdetén.
Ami még bennem van, és bennem él még,
A szeretet, ami örökkön bennem rég.

Nem adhatok Neked, semmi egyebet,
Csak a gondolatom, és a versemet,
Nem kérek cserébe, semmit sem Tőled,
Csak hidd el, hogy nagyon szeretlek Téged.

Mit is adhatnék, a Névnapodra én,
Ezt a verset, amit Neked írtam én,
Csak gondolatok, amik bennem élnek,
Öleljenek körül, Téged a fények.

Nincsen semmim, amit adhatnék Neked,
Ez a vers, és szeretetem, lehet csak Tiéd,
Fogadd el hát, hisz ennyi maradt nekem,
Áldjon meg Tégedet, az én Istenem!

Forrás ~ Internet  


Aranyosi Ervin ~ Hitvallás

Szeretni szívből, igazán,
átlépni a bezártság falán.
Segítő kezet nyújtani,
másokban reményt gyújtani.
Élni egy teljes életet,
felrázni csüggedt lelkeket.
Megérteni, hogy kik vagyunk,
s magunk után, majd mit hagyunk.

Hálásnak lenni mindenért,
a hétköznapi kincsekért.
A múltat elfelejteni,
útmutatókat fejteni.
Mindig a jelent élni meg,
boldoggá tenni sok szívet.
Magamban megtalálni azt,
amit oly sok tudós kutat.

Szeretni, ahogy csak lehet,
szebbé tenni az életet.
Mosolyt festeni minden arcra,
szépre nevelni nem a harcra.
Megtanítani célokat látni.
zord időkben is emberré válni.
Felfedezni a titkokat,
amit az élet tartogat.

Forrás ~ Internet

 
Tandari Éva ~ A csönd szigete

'A Csönd Szigete vár'
 
A Csönd Szigete az én kis otthonom.
Itt béke van! Jöjj el, ha elfáradtál nagyon.
Itt elkerülheted a rohanó világ zaját,
és elfeledheted az idő vad rohamát.

Itt nem kérdez senki, hát nem kell, hogy felelj,
és nem kell, hogy jó légy, hogy modorra ügyelj.
Az sem kell, hogy köszönj, csak jöjj be, és pihenj!
Hogy erőd legyen küzdeni, ha már muszáj, hogy menj.

Az Élet egy küzdőtér, hol vad harcok dúlnak,
hol döntő szerepe van minden órának és napnak.
S tán még a perced sem lehet egészen a Tiéd!
Föl kell áldoznod azt is; a túlélés tüzén.

Nem érsz rá Szeretni! Virágot nevelni,
s ha gyermeked kérdez, nincs időd felelni.
Mindennapi harcod foggal körömmel vívod,
jöjj hát ide pihenni, ha már végképp nem bírod.

Itt nincs Idő, nincs Harc, s nincs Hatalom,
Itt a Csend lépdel körötted puha lábakon.
Itt szabad sírni, és szabad semmit sem tenni,
Itt szabad csak úgy egyszerűen,
EMBERNEK LENNI!
 
Forrás ~ Internet


'Arról, hogy emberi méretekben élünk'

Fáradt vagy élni? Igen, egy napon úgy érzed, túlságos feladatra vállalkoztál, mikor embernek születtél e földre. Túl sok volt az ellenállás, a kiszámíthatatlan, az ellenséges, az aljas, a reménytelen, túl sok volt a feladat, túl sok a szenvedés, a csalódás. De nem gondolod-e, nem érzed-e, hogy éppen ez a reménytelenség, ez a 'túl', ez a 'sok' adott rangot és értelmet életednek? Nem érzed-e, hogy feladatod volt, személyes dolgod? Nem érzed-e, hogy a természet, mely olyan esztelenül túloz és pazarol, megtisztelt azzal, hogy embernek alkotott és emberi mértékben szabta ki feladatod a földön? Mi lehetsz más, mint fáradt? Ez volt a dolgod: hogy élj és elfáradjál.

Márai Sándor - Füveskönyv 

Forrás ~ Internet


ÉLNI ANNYI, MINT SZERETNI

'Élni annyi mint szeretni. Szeretni látni és megmutatni, érezni és érzékeltetni, meghallani és meghallgatni, magasba szállni és felröpíteni, kinyílni és felnyitni, megérteni és megértetni, együtt érezni és eggyé olvadni - és tudni, hogy a szeretet a legmagasabb rendű alkotás.'

Tatiosz: Életbölcsességek

Forrás ~ Internet



Ágnes Beguin ~ Figyelj és hallgass meg...

Figyelj és hallgass meg
Ha arra kérlek, hogy hallgass meg,
És te úgy érzed, hogy valamit tenned kell,
Hogy a problémám megoldódjon,
Bocsáss meg, de én úgy érzem, hogy te süket vagy.

Nem kértem mást, csak hogy figyelj és hallgass meg.
Nem kértem, hogy tanácsolj, sem hogy tegyél.
Nem kértem mást, csak hogy figyelj, és hallgass meg.
Nem vagyok tehetetlen, csak gyönge és elesett.
Amikor teszel valamit helyettem,
Amit nekem kellene megtennem,
Csak megerősíted a gyöngeségemet és félelmemet.

De ha elfogadod, hogy úgy érezzek, ahogy érzek,
- Még ha ez az érzés számodra érthetetlen is -
Lehetővé teszed számomra, hogy megvizsgáljam,
És értelmet adjak az értelmetlennek.
S ha ez megtörtént, a válasz világossá válik,
Tanácsra nincs szükség.

Talán ezért használ sok embernek az imádság.
Mert Isten nem ad tanácsot, sem megoldást.
Csak figyel és hallgat.
A többit ránk bízza.
 
Tehát te is, kérlek, figyelj rám és hallgass meg.
És ha szólni akarsz, várj egy picit.
Akkor majd én is tudok rád figyelni. 
 
VIDEÓ
 
 
Forrás ~ Internet



Aranyosi Ervin ~ Uram, kérlek, sétálj át házamon!

Uram, kérlek, sétálj át házamon!
Vidd el fájdalmam, oldd fel a bánatom!
Add hogy a létben boldogabb legyek!
Segíts tanulni, hogy kedvedre tegyek.

Ó, nem csak megfelelni vágyom én,
csak tenni dolgom, önként és könnyedén,
hogy a világ vidámabb hely legyen,
s ne uralkodjon ember, emberen.

Ó, jó Uram, nem várok új csodát,
csak legyen itt is úgy, mint odaát.
Jusson a Földre elég tiszta fény,
lehessen több a hívő, tiszta lény.

Én nem hiszem, létünknek ára van,
hogy nem lehet álmunk határtalan,
hogy a szeretet pénzben mérhető,
vagy nyitott szívvel el nem érhető!

Uram, engedd, hogy eszközöd legyek,
minden szavam töltse meg szeretet,
s úgy mint magot, igédet szórva szét,
legyen hasznos a vers, a szóbeszéd!

Hadd nyissam végre fel a szemeket,
az élet célja csak a szeretet!
S nem kell se harc, se véres küzdelem,
annak, ki így él, majd együtt, velem.

Uram, kérlek, sétálj át házamon!
A lét ne legyen teher vállamon,
élhessek végre szabadon, boldogan,
s kövessék léptem a Földön oly sokan!

Forrás ~ Internet



MINDEN, AMI SZERETET

 'Jól tudom: a fényt a szemem itta, a dalt a fülem fogta, a simogatást a kezem érezte, szép utakon a lábam vitt, és a gondolatok a fejemben születtek, mint az ég távoli villódzása, de mindezt a szívem gyűjtötte össze, és belőle lett minden, ami Szeretet. '
 
Fekete István

Forrás ~ Internet



IMA MINDÖRÖKKÉ
.
Lelkembe látó én Istenem,
Bocsásd meg minden bűnöm nekem.
Változtasd lelkem hófehérre,
Hogy ne legyen rajta az éltem vétke.


A Földön élőknek békét kérek!
A hajléktalanoknak menedéket!
És add meg Uram, hogy minden gazdag
Örüljön annak, hogyha adhat!


Legyen az ember százszor áldott,
Ha lelke mélyén már jóra váltott!
Járja át szívét a szeretet fénye,
Ez legyen lénye szent igénye!


Gazdagabb legyek, ha mindezt látom:
Legyen a jószándék az én világom.
Ha lehetne kérném, Uram az Égben!
Tisztuljon lelkem a földi létben.


Nem nagy vagyont, de kincset kérek,
Amitől gyógyul a sebzett lélek!
Nemesedjen a sátán is végre!
Hogy eljöjjön végre a világ-béke!


Kéréseimnek se' vége, se' hossza,
Szívemmel hiszem, a jövő meghozza!
Istenem add, hogy csodaképpen,
Így ragyogjon el a jövő létben!


Tedd nemessé az emberi lelket!
Legyen ez Istenem a jövő kezdet!
Az ember szívébe türelmet kérek,
Hogy helye legyen az égi fénynek!


Ha mindezt megadod Jóságos Isten!
Megváltozhat a Földön, majd minden!
Oldozd fel Atyám az Éva-vétket!
És akkor a jóság csak hitet éltet!


Így lesz az élet, mit nekünk adtál,
Egy szorgos, gazdag mézes kaptár!
Az emberiség a földi térben,
Pontos lesz majd, mint csillag az égen. Amen


 Binderné Palocsay Erzsébet

Forrás ~ Internet


NE DOBD EL AZT, AKI FELNEVELT

Ne dobd el azt, ki felnevelt,
s rosszat ne mondj reá,
szeresd, mint szíved mélyében
a néma dobbanást.

Ne bántsd meg szóval, nem tudod
egy szó mennyire fáj,
akár egy tőr, mely fúródva
a szívedben megáll.

Ne dobd el azt, ki felnevelt,
hisz annyi éjszakán,
teérted sírt, és ontotta
a könnyek záporát.

Ne dobd el! Hisz éjjelente
te érted mond imát,
s minden könnycsepp, mit érted ejt,
egy néma vallomás.

Minden öröme, mosolya,
mely látszik ajakán,
hozzád száll, s tiéd szívében
tán minden dobbanás.

Ne dobd el! Hiszen panaszod
ő érti! Senki más!
S ő lesz talán az egyetlen,
ki érted majd kiáll.

Ne dobd el! Hiszen lesz idő,
hogy nem lesz semmi más,
csak puszta föld, ahol térdre hullsz,
s tán néhány szál virág.

Meggyesi Éva

Forrás ~ Internet

 
CSAK EGY ÜDVÖZLÉGYET

Csak egy üdvözlégyet mondjunk el naponta
Szűzanya imánkat szívesen hallgatja
Gonddal és bajjal tele minden napunk
Csak az égi Anya segíthet rajtunk

Csak egy üdvözlégyet mondjunk bár naponta
Ha életünk keresztje vállunkat nyomja
Panasz, sírás helyett fogjuk fel a kezünk
Szóljon Szűz Anyának bár egy üdvözlégyünk

Anya vagy feleség, özvegy vagy árva
Kulcsold naponta kezedet imára
Bocsáss meg annak ki ellened vétett
Naponta mondjál el bár egy üdvözlégyet

S ha semmid sem hiányzik megvan mindened
Akkor is legyen felfogva a kezed
földi kincsed mellett legyen égi kincsed
hálából mondjál el bár egy üdvözlégyet. Amen.

Forrás ~ Internet


CSAK EGY MIATYÁNKOT.

Csak egy Miatyánkot mondjunk el naponta,
Amikor lelkünket bú és bánat nyomja.
Hitünk szárnyán szálljon fohászunk az égbe,
Az örök szent Isten trónja elébe.

Csak egy Miatyánkot mondjunk el naponta,
Amikor testünket betegség kínozza.
Epedve, sóhajtva, láztól égő ajkunk,
Óh, hatalmas Isten könyörülj mirajtunk.


Csak egy Miatyánkot mondjunk el naponta,
Ha betegség, bánat mind jóra fordulna.
A lelkünk mélyéből fakadjon a hála,
Ő hozzá ki mennynek és földnek alkotója.


Örömünk, bánatunk mind Istentől vagyon,
Ő tudja mit, miért, Ő tart minket számon.
Életünk hajója háborgó tengerén,
Ha Ő koronázza békességbe mégyen.


És ha életünk végórája jönne,
Bátorítást mástól ne várjunk csak Tőle.
Nyíljon akkor ajkunk még egyszer imára,
S csak Miatyánkot mondjunk utoljára. Amen.


Forrás ~ Internet


GYERTYÁK VAGYUNK

Gyertyák vagyunk, kiket a teremtő gyújtott,
Csendben égve élünk e világban, mit nyújtott.
Életünk értelme őrizni a tőle kapott lángot,
Elűzni a sötét semmit, s vigyázni e világot.

Minden egyes gyertya külön sorsot hordoz,
Ez sercegve ég, amaz lobogva bolondoz.
Egyik gyertya vékony, s lám, tömzsi ott a másik,
De minden egyes gyertya: csupán égve világít.

Együtt oly szép és meleg, sugárzó a fényük,
Délceg ragyogás, vagy lágy pislogás a létük.
Éltükben önzetlenül mindegyre csak égnek:
Ők adják a meleg lelket a hideg, setét éjnek.

Ám eljő az idő, mikor testük görnyedve elfárad,
Elfogynak, mint a viasz, s létük végén járnak.
Apróka, megfáradt lángjuk egy utolsót remegve rebben,
Elpihen a bennük őrzött fény: békésen, csendben.

De az örök fény, mi életet ád, nem hunyhat el soha!
Emlékezve éled ismét, új és új gyertyák büszke sora.
Mi, kik eleinktől kaptuk hajdan ezt az örök lángot,
Értük is fénybe borítjuk e reánk bízott, csodás világot!

 M. Laurens

Forrás ~ Internet

.

Népszerű bejegyzések az elmúlt 7 napban

Népszerű bejegyzések az utolsó 30 napban

Népszerű bejegyzések minden időpontban