ÁKOS ~ ALTATÓ

Kihullnak kezemből a könyvek
a világ magamra hagy
mostantól hűvösebb napok jönnek
szűkülő időm egyre tágasabb

Elfordul tőlem a holt anyag
vonásaim halványnak látszanak
leválnak lassan rólam a dolgok
így leszek egyszerre mégis boldog

És ha az égi határon innen
elszámoltat az Isten
nekem vámolni valóm nincsen

A bűnöket mindet bánom
és ha lehet
újracsinálom
mert tettem
amit hittem
velem megtörtént a minden

Lettem a fegyelem neveltje
szerencse kegyeltje
elbukni így többet ér
mint árnyékban élni
hazugan félni
az alku bolondja
a szavakat fonja
a temérdek érdekért

És ha jön az álom
aludni jó
a távolság
törékeny üveggolyó
halkul a dallam
alig hallható
bennem is szól
az örök altató

 VIDEÓ


Forrás ~ Internet 


MEGFONTOLANDÓ GONDOLATOK AZ ÉLETÜNKHÖZ

Ha minden ember kősziklaként tudna állni, az idő és az események folyásában,  s nem elé menne a történéseknek, ha megvárná azt, hogy a történések őhozzá érkezzenek, és bölcs gránitsziklaként tekintené, hogy mellette a történések hogyan múlnak el.

Mert mindaddig, míg az emberek elémennek az eseményeknek, 
balgán azt hiszik, hogy ők irányítják az események folyását.

Csak a bölcs képes megérteni, hogy nem kell elémenni semminek, mert minden, 
amit ő akar, az majd eljön őhozzá, tudván, tudva, hogy az idő nem számít, 
mert ideje pontosan annyi van, mint amennyi szükségeltetik.
Se egy perccel több, se egy perccel kevesebb.

Ha ezt minden ember megértené, nem lenne annyi lelki beteg 
és fizikai testet is tönkretevő egyéb más betegség.

Forrás ~ Internet




 VALAKI ELMENT KÖZÜLÜNK

Valaki elment közülünk.
Örökül hagyva ránk emlékképeket.
Itt hagyva egy ki nem hunyó gyertyafényt.
Mert szívünkben és életünkben
Ők a Nap, a Hold és a csillagok, a bolygók,
melyek körülöttünk forognak végtelen időkig.

 Valaki mindig elmegy közülünk,
S magával visz egy darabot a szívünkből.
Mozdulataikat, szavaikat ismételjük újra és újra,
Mintha csak így próbálnánk éltetni magunkban. 

Látjuk, ahogy odafentről fénylő csillagként ragyognak ránk.
Ajkukon eddig sohasem hallott dallamok születnek.
Dallamok, amelyek csak nekünk szólnak. 
Nekünk, az itt maradottaknak. 

Így értjük meg, hogy nincs értelmetlen élet,
Mert egy valami értelmetlen csak, és az a halál!
Tovább őrizve szívünk mélyén, minden lélegzetvételünkben,
Gyertyalángba lobbant emléküket.

 Valaki elment közülünk.
Örökül hagyva ránk emlékképeket. 
Itt hagyva egy ki nem hunyó gyertyafényt,
 mert szívünkben és életünkben Ők 
A Nap, a Hold  és a csillagok, a bolygók, 
melyek körülöttünk forognak végtelen időkig.

Forrás ~ Internet 

VIGASZ

Ne fájjon nektek, hogy már nem vagyok.
Hisz Napként az égen nektek ragyogok.
Ha szép idő van és kék az ég,
Jusson eszetekbe sok szép emlék!



Ha rám gondoltok soha ne sírjatok!
Inkább a szép dolgokon kacagjatok!
Ha telihold van, az értetek ragyog.
S azt jelenti, hogy boldog vagyok.
   
Ha hullócsillag száll az éjféli égen,
Akkor mondjatok egy imát értem!
Én is imát mondok majd értetek,
Hogy boldog lehessen a szívetek.
   
Ha rám gondoltok soha ne sírjatok!
Hiszen szívetekben jó helyen vagyok.

Forrás ~ Internet

Népszerű bejegyzések az elmúlt 7 napban

Népszerű bejegyzések az utolsó 30 napban

Népszerű bejegyzések minden időpontban